A www.kecsketejes-szappan.hu weboldal a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmaz, melyet a honlap használatával Ön tudomásul vesz.

Menü

V. A. története

Kb. három évvel ezelőtt egyik napról a másikra egyszer csak elkezdett viszketni a szemem felett a bőr. Bekenegettem kicsit baba testápolóval és elmúlt. Néhány nap múlva újra előjött, de már erősebben, megint bekentem, megint elmúlt. Ez ment néhány hétig, mindig erősebben és egyre nagyobb területen viszketett a szemhéjam, ekkor már nem volt elég a baba testápoló, a gyerek popsijára kapott szteroidos kenőcsöt kentem végül rá, ez hatott már csak. De újra és újra előjött, átterjedt a másik szememre is, és már fel is dagadt, sebesedett. Teljesen fel voltak püffedve a szemeim egy-egy ilyen allergiás reakció után. Két dologra gyanakodtam, két új tisztítószert vezettem be akkor, de az sem segített, hogy teljesen kivontam őket a háztartásból. Nem szívesen járok orvoshoz, inkább minden házi praktikát kipróbálok előtte, de interneten és ismerőseim megerősítés alapján meggyőződtem róla, hogy ez bizony ekcéma. Próbáltam shea vajjal kenni, több natúr szappant is kipróbáltam, de igazán semmi nem segített, volt amitől még rosszabb lett, volt ami kicsit enyhített a dolgon, de igazán semmi nem segített. Kb. két hónap alatt eljutottam odáig, hogy már nem csak csúnya volt és viszketett, de szabályosan fájt. Ekkor találkoztam azt hiszen a Facebook-on a ti hirdetésetekkel, gondoltam kipróbálom a ti szappanjaitokat. És bevált. Olyannyira, hogy amint elkezdett viszketni a szemem, megmostam a natúr szappannal, és rögtön elmúlt a viszketés. Eleinte körülbelül óránként mostam a szemem, aztán szép lassan ritkult a visszatérő viszketés. De amint bármi más tisztálkodószer került a bőrömre azon  a területen, újra viszketni kezdett és kezdődött minden elölről. Kb. egy hónapig csak a natúr szappanotokkal mosakodtam és nagyon vigyáztam, nehogy bármi más kerüljön a szemem körüli területre, és a tünetek egyre ritkultak, végül teljesen megszűntek. Pár hónap alatt eljutottam odáig, hogy már semmi másra nem lett érzékeny a bőröm, azóta bármivel fürödhetek, mosakodhatok, de én beleszerettem a szappanjaitokba, azóta már nem csak a natúr szappant használom, hanem többet is kipróbáltam, a levendulás még nagy kedvencem. Azzal és a csudacsokissal valamint még a csalános citromossal fürdök én, a gyerekeim a natúrral.

A levendulás szappan még valamire nagyon jó! Mivel kandallóval fűtünk elég sűrűn kell az ablakát takarítanom. Mivel szabad kézzel, kesztyű nélkül csinálom, a korom nagyon kiszárította a kezem, és beleivódott a repedésekbe, körömágyakba. Azon felül, hogy elég csúnya volt, fekete kézzel járkálni, mert nem tudtam még körömkefével sem lesikálni, semmi nem hozta le, még fájt is a kirepedezett bőröm. Mióta a levendulás szappant használom kézmosásra, kitisztítja mindenhonnan a kormot is, még sikálnom sem kell, és nem is szárítja a kezem.

 

Keresés